Minden ami DRIFT!!!

A drift szabad fordításban csúsztatást, sodródást jelent. Aki még nem hallott erről a sportágról, annak valószínűleg ez még nem mond túl sokat. A drift nem más, mint az autó tökéletes uralásának és irányításának látványos demonstrálása!

maxxis_drift_soarer_7.jpg

A Drift mint világsport

Ez a nem is olyan régi autósport Japánból indult ki az 1980-as években. Nagyon hasonló a rallye-hoz, de itt a lényeg, hogy aszfalton, az autó hátulját a túlkormányozottságból adódó kitörésekor a kanyarban csúszásban kell tartani anélkül, hogy az autó megtapadjon.


car_tour_1_drift_nissan_s14_3.jpg

A világ legnevesebb rendezvénye a D1 Grand Prix, amely a világ leghíresebb Drift pilótáit fogja össze. Ilyen versenyek legfőképpen Japánban és az Egyesült Államokban vannak. Az utóbbi néhány évben Európában is elkezdett rajongókat gyűjteni magának a sportág, és 2007-ben megalapult a Magyar Drift Szövetség.

A Drift kifejezetten a látványra összpontosít, ám ezek mögött a koreográfiai elemek között hihetetlenül nagy összpontosítás, és koncentráció lapul. Maga a pontozás négy alapvető kritérium alapján zajlik: az ív, a sebesség, a szög és az összkép számít az eredménybe.

Mindezek összehangolásához elengedhetetlen feltétel a hátsókerék meghajtás, a gázpedál- és a kormány tökéletes játéka, a sebességfokozat helyes megválasztása, valamint az autók gyári futóművének átalakítása, persze a tuning, és a kocsi könnyítése sem elhanyagolható tényező az ütőképesség maximális eléréséhez.

lada1.jpg


Driftkorszak - riszálom ugyis ugyis :)

A DRIFT a világ egyik legfeltörekvőbb sportága, így nem is csoda, hogy a mi figyelmünket, illetve reményeink szerint a ti figyelmeteket is felkelti ez a fantasztikus versenyág.

215972.jpg

A drift-ről bővebben...

A drift őrület gyökerét, mint a legtöbb első látásra őrültségnek ható dolgot, ezt is Japánban találhatjuk meg. Az 1960-as években itt rendezték meg először az akkoriban divatos, úgynevezett "touge" (ejtsd ahogy akarod) illegális hegyi versenyeket. A touge versenyzők vagy más nevükön a "Rolling Zoku"-k egyetlen célja, hogy minél rövidebb idő alatt teljesítsék a hegyi út két kijelölt pontja közötti távot. Néhányan közülük a jobb idő kedvéért a rallye-ból ellesett kanyarvételi technikákat alkalmazták, ebből nőtte ki magát később a drift. A sportág maga nagyon hasonló a rallye-hoz, azonban itt nem az idő és a sebesség számít, hanem a stílus és a kanyartechnika. A drift lényege, hogy az autó hátulját a túlkormányozottságból fakadó kitörésekor a kanyarban csúszásban kell tartani anélkül, hogy az autó megtapadjon. Ahhoz, hogy a csúszást minél tovább fenntartsuk, tökéletes kormányzásra és gázpedálkezelésre van szükség. A drift tehát kifejezetten a hátsó kerekes autók és azok pilótáinak művészete.

Bírálás

A drift bírálása hasonló a jégtáncéhoz, vagy a freestyle snowboardéhoz. Csakúgy, mint minden sportban, itt is vannak kritériumai a látványnak. Egy jó driftnek minimális követelményeknek kell megfelelnie, amit mindenkinek meg kell értenie, úgymint:

Kezdő sebesség:

A követelmények ezen része egyszerűen mérhető és ellenőrizhető egy sebességkijelző traffipax készülékkel. A kezdő sebesség az egyike a legfontosabb látható szempontoknak, amit a bírák pontoznak, mert meghatározza a drift további részeit.

Az ív vágása:

A drift másik része, amit a bírók nagyon megvizsgálnak. A kanyar levágása általában az alapján van elbírálva, hogy a pilóta milyen ívet választ. Az ívet úgy kell választani, hogy a jármű a kanyar csúcspontját érintse. A bírók azt látják szívesen, ha a pilóta egy szűk íven fordul, olyan közel téve az autó orrát a kanyar csúcspontjához, amennyire csak lehet. Ellenben, az autó farát a lehető legnagyobb íven, a kanyar külső padkáján fordító technika is mutatja az autó kezelésének képességét és bőven eredményezhet pontokat.

Szög és ellenkormányzás:

A szög a jármű elfordulásának szögét jelenti, a valós haladási irányhoz viszonyítva. Alapjában véve tehát amilyen mértékben az autó fara "körzőzik" - a kontroll elvesztése nélkül- olyan mértékben kap pontokat a pilóta erre a kritériumra. A szög utal egyben a drift fenntarthatóságának időbeli hosszára, és az egész kanyar során átlagosan várható driftszögre is. Ez azt jelenti, hogy a jármű farát egy kis időre "kicsapó" pilóta nem fog túl sok pontot kapni, kivéve, ha az elfordulás mértéke kiemelkedő volt. Viszont az a jármű, amely extrém driftszögeket mutat be megperdülés nélkül, a kanyar teljes hosszában, magas pontokat kap.

nevtelen.jpg



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 1
Heti: 3
Havi: 7
Össz.: 3 130

Látogatottság növelés
Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
Minden ami DRIFT!!! - © 2008 - 2024 - nemtudommilegyen.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »